2010. július 22., csütörtök

Már megint üvegkavics

Egyszerűen nem tudom megunni az üvegkavicsok befoglalását. Ezúttal azonban egy szép nagy "példányt" sikerült "behálóznom":


Köszönet érte egyik kedves kolléganőmnek, Andinak, akitől kaptam a kavicsot, és akivel az elmúlt 5 héten keresztül gyerekeket táboroztattunk. Mondanom sem kell, hogy a gyöngyfűzés itt is csodákra volt képes: először a kolléganőt sikerült megfertőznöm a "gyöngyitisz" nevű betegséggel, majd sorban jöttek a gyerekek- életkorra és nemre való tekintet nélkül: még a 10-12 éves, legelevenebb fiúk is ott legyeskedtek a gyöngyfűző asztal körül és szorgosan gyártották a karkötőket, nyakláncokat.

Andi tanárnéni is nagyon tehetséges "tanítványnak" bizonyult. Íme egyik munkája:




(A gyerekek munkáiról egy későbbi bejegyzésben mutatok képeket. )

2010. július 19., hétfő

Raw karperec

Aki szokott raw-aszkodni, az tudja, hogy mennyi meló van egy ilyen karkötőben. Éppen ezért, nem biztos, hogy készítenék még egy ugyanilyet.




Na jó. Ha szépen megkérnek, talán... (De teljesen ugyanilyet akkor sem, hiszen akkor hová lenne az egyediség.... )

2010. július 16., péntek

2010. július 2., péntek

Újra gyűrűk

Rendelésre készültek az alábbi gyűrűk:












Láncok

Egyszerűek, szépek, viszonylag gyorsan elkészíthetők:



2010. május 2., vasárnap

Variációk egy témára



Behálózva:



Sárga köves:

2010. április 10., szombat

Karperec

Tudom, nem túl rawasz lépés tőlem, de már megint raw...
Kora hajnalok termése ez a karperec:


2010. április 6., kedd

Raw fülbevaló

Tartozik ám a szetthez egy fülbevaló is.
Már rég elkészült, sőt talán már a tulajdonosa fülét ékesíti, de csak most jutottam el odáig, hogy közzétegyem a képet...



(Kivételesen a kép minőségével is elégedett vagyok. Köszi a jó tanácsot, Panka. Tényleg lehet, hogy túlbonyolítottam a fényképezést, és egyszerűen csak hétágra sütő nap kell egy jó fotóhoz...)

2010. március 20., szombat

Karkötő

A szett következő része, egy karkötő is elkészült.
Több képet is készítettem róla, de egyik sem az igazi. (Pedig makróztam, kicsinyítettem, nagyítottam, közelítettem, távolítottam, mindent csináltam, de mégsem akar úgy sikerülni, ahogyan azt szeretném
(A háromból talán össze lehet rakni egyet...)










2010. március 8., hétfő

Raw-lánc - még egyszer

Ez a lánc rendelésre készült.
Hogy ne legyen ugyanolyan, mint az előző, egy pici változtatást eszközöltem rajta: nem csak a színösszeállítása más, hanem a "medál"-részen is változtattam az elsőhöz képest.
Remélem, tetszeni fog a az ajándékozónak és az ajándékozottnak is.



A medál rész ilyen lett:



(És milyen jó, hogy fényképeztem, mert a képen észrevettem a medálnál egy kis kikandikáló cérnaszálat, amit persze azóta már kijavítottam... )

2010. január 17., vasárnap

Fekete-ezüst gyűrű

A sok lila kavics után most egy kicsit rawozni támadt kedvem.







Már szinte el is felejtettem a sok befoglalás után, hogy mennyire időigényes ez a technika. De azt hiszem, hogy megéri a fáradtságot.





Lila üvegkavics fülbevaló

Mondtam, hogy tonnaszámra van itthon ebből a lila színű üvegkavicsból, úgyhogy most készítettem egy pár fülbevalót is:




Nem magyarázkodni akarok, de a fényviszonyok ma sem túl kedvezőek... persze az is lehet, hogy egyszerűen nem tudok jól fényképezni...

2010. január 11., hétfő

Karkötő

Elkészült a gyűrűhöz és a lánchoz egy karkötő is. Nagy nehezen sikerült is lefotózni, de bármilyen szögből próbáltam képet készíteni róla, mindig "visszatükröződtem" én is benne.




Ahogyan a gyűrűről is írta kedvenc unokanővérem priviben, "áthat belőle valami misztikus erő...olyan fűrkésző, titokleső, sejtelmes, és van benne némi gonoszkodó árnyvonal". Itt jegyzem meg, hogy az a "gonoszkodó árnyvonal" szerintem én vagyok, ahogyan fényképezés közben vissztükröződöm" a kavicson...



2009. december 29., kedd

Lila köves lánc

Elkészült a gyűrűhöz egy egyszerű lánc is.
Két üvegkavicsot fordítottam egymásnak háttal és úgy foglaltam be fekete kásával, majd a két kavics találkozásánal az oldalát körbefűztem ezüsttel még egyszer, hogy egy kicsit csicsább legyen...



2009. december 28., hétfő

Lila köves gyűrű

Már régóta szerettem volna egy lila köves ékszert. A kő valójában nem is kő, hanem "üvegkavics", amit dekorációs boltban vettem (Így aztán most tonnaszámra van belőle itthon...). Kásával körbefoglalva- szerintem- egész jól néz ki. A többi kaviccsal is vannak már terveim, csak sajna munka és két lurkó mellett nem sok időm van "alkotni". (Már annyira hiányzott a gyöngyfűzés, hogy rendesen elvonási tüneteim voltak, így született meg gyorsan ez a gyűrű.)



2009. október 25., vasárnap

A legújabb kedvenc


Legújabb kedvencem ez a karkötő, ami időközben már egy mágneses kapcsot is kapott. Amikor elkészült (még kapocs nélkül), annyira beleszerettem (és a fényviszonyok is kedveztek), hogy rögtön le kellett fényképeznem.

Blanka medál után szabadon...


A hétvége termése többek között ez a medál, aminek az alapja valójában Niro Blanka medálja, de a végén aztán ez lett belőle egy ici-pici változtatás után.


A medál leírása itt található:


(Köszönjük, Niro!)

2009. október 11., vasárnap

2009. szeptember 23., szerda

Raw kari


Raw karkötőkből sosem elég, ezért fűztem még egyet: ezúttal barna és türkiz színekben.

2009. szeptember 16., szerda

Első drótékszerem


Íme első drótékszerem.
Mivel hirtelen felindulásból szántam rá magam, ezért a drótot nem is hobbiboltban vásároltam, hanem a párom szerszámos műhelyében garázdálkodtam, és az ott talált vezetékeket csupaszítottam le... Arra gondoltam, hogy gyakorolni jó lesz az is...

2009. szeptember 15., kedd

Medál


Még egy nagy kedvenc.
(Ja, és mégiscsak maradok a közepes képméretnél, mert a nagyot nem lehet nagyításban megnézni. Mégsem voltam olyan süsü!)

2009. szeptember 11., péntek

Újabb bogyeszok

Na, ezzel a virágmintás bogyós lánccal is rendesen megküzdöttem, míg rájöttem, hogy hogyan kerüljön pont középre a virágminta úgy, hogy közben ne legyen túl nagy vagy kicsi a "bugyogója" a fagolyónak. A végén aztán összejött és igazán büszke vagyok magamra.



(Ja, és milyen süsü voltam eddig, hogy mindig közepes képet szerkesztettem ide! Azt gondoltam, hogy a nagy túl nagy lesz, de nem.)

2009. szeptember 8., kedd

Azsúrmintás nyakék




Ha 16 évvel ezelőtti orosz nyelvtudásbéli emlékezetem nem csal (Jaj de szépen megaztmondtam!!), akkor ez egy azsúrmintás lánc. Ha mégsem, akkor javítson ki valaki.




Így utólag már jobban tetszene, ha az alsó szélét is fekete kásával fűztem volna, mert akkor nem lenne annyira szembetűnő a fogyasztás, de ez már így maradt. Majd a kövtekezőnél előrelátóbb leszek.


2009. szeptember 3., csütörtök

Egy régebbi kari


Ideje lenne már újabb termésekkel előrukkolni, de ahhoz fényképezni kellene... Lenne is mit fotózni, mert vannak új ékszerek, csak valahogy nem vagyok ráhangolódva.
Ezért most egy régebbi raw karkötőt mutatok.

2009. augusztus 28., péntek

Karkötő és lánc


Ez a karkötő és a lánc is már gazdára talált. Élőben sokkal szebb, mint a képen, mert nagyon nehéz fotózni ezt a csillogó-villogó gyöngyöt. Kár.